Belföld

„A honlap az elsődleges kommunikációs csatorna az internet korában”

Budapest, 2015. október 11. - Javában zajlik az idén 14. alkalommal meghirdetett ’Az Év Honlapja’ pályázat, amelyre október 31-ig lehet leadni a nevezéseket. A weboldalakat összesen 25 kategóriában díjazó versenyen neves szakmai zsűri értékeli a leadott pályázatokat, amelyek kapcsán Dr. Eszes István zsűrielnök, a BGF főiskolai tanára, Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke és Varga István MMSZ-elnökségi tag, ’Az Év Honlapja’ díj alapítója nyilatkozott.

Mozdonygrafika tervezésére hívják a gyerekeket

mav-bombardier-traxx400-1444326608.jpgBudapest, 2015. október 9. - A vonatokat és a vonatozást kedvelő, 8 és 12 év közötti gyermekek jelentkezését várja a vasúttársaság most meghirdetett rajzpályázatára. A győztes alkotás egy éven át a MÁV-START egyik mozdonyát díszíti majd.

CSOK-igénylés sorbanállás és költségek nélkül

Budapest, 2015. október 8. - Július 1-től igényelhető a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK). A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés db) pontja és 11. § (1) bekezdés n) pontja értelmében a kedvezmény - egyéb feltételek fennállása mellett - akkor igényelhető, ha az igénylő köztartozásmentes adózónak minősül.

Elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnök

Budapest, 2015. október 6. - Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden - tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek.

A CO-mérgezés elkerülésének kulcsa a megelőzés

Budapest, 2015. október 6. - Amikor a fűtési szezon elkezdődik, csaknem naponta beszámol a sajtó szén-monoxid-mérgezéssel járó balesetekről. Ezeknek az oka szinte kivétel nélkül az üzemeltetett gázkészülékek ellenőrzésének és karbantartásának a hiánya, a készülékhez csatlakoztatott égéstermékelvezető-rendszer nem megfelelő állapota, alkalmatlansága, illetve az elégtelen levegő-utánpótlás.

„Álomút”: rajzpályázat általános iskolásoknak

alomut-gyermekrajzpalyazat-plakat-2015-400-1444100852.jpgBudapest, 2015. október 6. - A Magyar Közút várja az általános iskolás gyermekek rajzait, amelynek témája az úthoz kapcsolódik, például közlekedés, útépítés, az út és környezet kapcsolata, az úton lévők tájékoztatása (Útinform).

A szabadságolási szabályok betartását ellenőrzik

Budapest, 2015. október 5. - Két hónapon keresztül - október elejétől november végéig - zajlik a szabadságokkal kapcsolatos szabályok országos célellenőrzése.

Elutasítják a pedagógus etikai kódex tervezetét

Budapest, 2015. október 5. - A Történelemtanárok Egylete erkölcsileg illegitimnek tartja a Nemzeti Pedagógus Kar által készített pedagógus etikai kódex tervezetét.

Hogyan legyünk környezettudatosabbak?

nfh2-kamion400-1443901216.jpgPécs, 2015. október 4. - Pénteken pécsi állomásához ért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a „Fenntartható életmód a fogyasztóvédelem eszközrendszerén keresztül” KEOP-projekt rendezvénysorozata. A Széchenyi 2020 program keretében, az EU és az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával megvalósuló interaktív kampány a Plázánál várta az érdeklődőket.

Amit nem tudsz mérni, azt nem tudod irányítani!

onk2014-400-foto-rajna-images-1443623102.jpgBudapest, 2015. október 1. - Céget vezetni, feladatokkal és partnerekkel foglalkozni, új kapcsolatokat építeni és a meglévőket ápolni sok időt vesz el egy vállalkozó idejéből. Utóbbi két tényező pedig rendkívül fontos, hiszen a cégek 97%-a ajánlások útján szerzi munkái nagy részét.