Sikeresen debütált az új Peugeot 208 R2

2015. augusztus 6., csütörtök 07:05

2015004baranya-kupa400-1438806833.jpgKomló, 2015. augusztus 6. - Versenykörülmények között tesztelte Klausz Kristóf és pécsi navigátora, Kecskeméti Balázs az új Peugeot 208 R2-t. A kocsi az augusztus 1-jén és 2-án megrendezett Baranya Kupán mutatkozott be a nagyközönségnek, ráadásul sikerrel.

A duó száraz és esős körülmények között is kipróbálhatta az autón a beállításokat, s így is, körről körre gyorsulva, az M2 kategória 2. helyére kormányozták be a Peugeot-t. A komlói futam után azonban nem volt sok ideje a párosnak pihenésre, augusztus 5-én már el is utaztak Ausztriába, hiszen a hétvégén a helyi bajnokság következő futamán, a Weiz Rally-n állnak rajthoz.

 

Klausz Kristóf: Nagyon vártam, hogy ismét a Mecsekben versenyezhessek, hiszen klasszikus pályák vannak az ország ezen részén, amiket valamennyire már ismerek is. Balázs segítségére természetesen így is nagy szükségem volt, ráadásul ő hazai pályán versenyzett, ami plusz löketet adott nekünk egy jó hangulatú autózáshoz. A Baranya Kupára csak azt a célt tűztünk ki magunk elé, hogy találjuk meg az új Peugeot 208 R2 versenyautónkhoz a legjobb beállításokat és minél jobban vegyük fel a ritmust az augusztus végi Barum Rally előtt. A teszt mellett azért bennünk volt az is, hogy szép eredményt érjünk el a hétvégi futamon, s úgy érzem, ezt teljesíteni is tudtuk. Stabilan autóztunk, és körről körre javítani tudtunk az időeredményeinken. Egyedül egy BMW végzett előttünk az M2 kategóriában, amit kétszer nagyobb motor hajt, mint a mi Peugeot-nkat. Az eredménnyel, valamint a sikeres tréninggel, így abszolút meg vagyok elégedve.

hirdetés

 

Augusztus 5-én, szerdán már utazunk is tovább, hiszen folytatódik az osztrák bajnokság, aminek a következő állomása a Weiz Rally lesz. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen úgy utazunk a verseny helyszínére, hogy korábban már volt alkalmunk ezeken a pályákon autózni. Izgalmas küzdelmekre számítok, hiszen 44 páros indul majd velünk együtt a kétkerék-meghajtásúak kategóriájában. Tavaly jó eredményt értünk itt el, ezért bizakodva várom a mostani futamot, remélem, hogy minél gyorsabbak és sikeresebbek leszünk. Arra viszont kíváncsi leszek, hogy a Peugeot-ról milyen gyorsan tudok majd átállni a Renaultra. Az osztrák bajnokság 2WD értékelésében jelenleg a 3. helyen állunk, bízom benne, hogy a hétvége után előrébb tudunk majd lépni a pontállásban.

 

2015002baranya-kupa600-1438806961.jpg

 

Kecskeméti Balázs: Tanulságos versenyen vagyunk túl. Az új Peugeot harcra kész állapotba került, ezért a Baranya Kupát annak vetettük alá, hogy minél több beállítást kipróbálhassunk rajta, ismerkedhessünk a technikával. Nem is az volt a kérdés, melyik a jó variáció, hiszen egyik beállítás jobbnak bizonyult, mint a másik, folyamatos sikerélményünk volt a kocsival. Igazán jó tempót tudtunk autózni, körről körre javítottunk az eredményeinken, s végül a kategóriánk második helyén intettek le bennünket. Igaz, 2011-től minden évben kategóriagyőzelmet szereztem az aktuális pilótámmal a Baranya Kupán, de ennek a második helynek ugyanúgy örülök, mintha első lenne, hiszen rengeteg tapasztalattal is párosult, amit a későbbi, éles futamok során majd kamatoztathatunk.

 

A hétvégén már rögtön bizonyíthatjuk is ezt, hiszen ismét Ausztriában állunk majd rajthoz a helyi bajnokságban. 175 versenykilométer és 44 kétkerekes kategóriatárs vár majd ránk a futamon, így biztos, hogy egy küzdelmes és izgalmas verseny elébe nézünk.

 

Forrás: Klaus Motorsport, fotó: Kacsándi Norbert

 

2015001baranya-kupa600-1438807052.jpg

Kapcsolódó cikkek

herczig-bacigal-mecsek-rali2016-pogany400-1475992768.jpg

Pécs, 2016. október 9. - Hadik András nyerte az országos bajnokság idei hetedik futamát, az 50. Mecsek Rallye-t. A Ford Fiestát vezető pilóta mögött Ranga Péter lett a második és Vincze Ferenc a harmadik, mindkettőjüknek több mint fél perc volt a hátránya a győzteshez képest.

rio2016-m4sport400-1469894826.jpg

Budapest, 2016. július 31. - Már csak néhány napot kell arra várniuk a sportrajongóknak, hogy a foci-Eb után a sportvilág újabb rangos, ha nem a legrangosabb eseményét szurkolhassák végig a közmédia televízió és rádió csatornái előtt. Augusztus 5-én indul az Olimpia, melyről az M4 Sport, az M5, az M1 és a Kossuth rádió is közvetít, beszámol.

Pécs, 2014. október 21. - Az ünnepi hosszú hétvégén, október 25-én, szombaton 17 órakor megkezdődik a 34. idény a Pécs Városi Műjégpályán.