Pécsi birkózó bizonyított a junior Eb-n

2013. július 10., szerda 21:41

pap-arnold-eb2a-1373485444.jpg

Tizenöt évet kellett várni arra, hogy újra pécsi színeket képviselő birkózó indulhasson korosztályos világversenyen. Az idei magyar bajnok Pap Arnold, a Pécsi Birkózó Club versenyzője 120 kg-ban küzdött Skopjében, a junior kötöttfogású Európa-bajnokságon.

17-en mérlegeltek a Macedón fővárosban megrendezett verseny 120 kg-os mezőnyében. A bajnokságot már a júniusban bevezetett új nemzetközi szabályok szerint bonyolították le - derül ki a pécsi sportegyesület honlapjának beszámolójából.

hirdetés

 

Kedvező sorszámot húzva Pap Arnold a felső ágra került, így nem kellett a táblára kerülésért birkóznia. A kezdeti jó hír után azonban gyorsan jött egy rossz. Első mérkőzésén ugyanis a litván Knystautas két menetben 7-0-ra bizonyult jobbnak pécsi ellenfelénél.

 

Ezután viszont a litván nagy menetelésbe kezdett, és meg sem állt a döntőig. Így a pécsi birkózó a vigaszágon bizonyíthatott, ahol az első akadályt sikerrel vette. Az örmény Khachatryant győzte le 2-0 arányban. Ezzel pedig már a bronzmérkőzés várt rá. Itt azonban Pap Arnold 7-0 arányban alul maradt az orosz Semenov ellen. Így a pontszerzéssel járó ötödik helyen végzett.

 

A tehetséges pécsi versenyző kommentárja a klub honlapján.

 

Forrás: pecsibirkozo.com

Kapcsolódó cikkek

Kellemetlen hírt kellett közölnie a PMFC ügyvezetőjének a csapat öltözőjében: veszélybe került a tavaszi idény sorsa. A csakfoci.hu úgy tudja, ez a helyzet főként amiatt alakult ki, mert a Pécs jelen állás szerint nem tud bevételhez jutni, azok ugyanis Matyi Dezsőt illetik meg. Ha ezt a döntését nem változtatja meg a tulajdonos, akkor a PMFC-nek csak egyetlen esélye maradt: befektetőt kell találnia. Erre alig két hét áll rendelkezésre. Mindezekkel szembesítette a fociportál a klub ügyvezetőjét, aki a kialakult helyzettel kapcsolatosan nyilatkozott.

A labdasportok élvonalbeli pécsi csapatai közül a kosarasok és a röpisek hétvégi eredményeiről számolunk be röviden.

ku-lajos400a-1383079175.jpgÉszak-Amerika is csatlakozott a korábbi Kárpát-medenceiről Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságra keresztelt kezdeményezéshez. A tengerentúliakkal együtt 250 fiatal és kísérőjük vendégeskedik november 22 és 24. között Pécsen.