Női kosárlabda MK: először aranyérmes a PEAC

2014. március 23., vasárnap 22:30

peac-pecs-mk2014-gyoztes400-1395610274.jpgSzékesfehérvár, 2014. március 23. - A PEAC-Pécs fennállása során először hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a Székesfehérváron rendezett nyolcas döntő vasárnapi fináléjában nagy csatában legyőzte a címvédő Sopront.

Az idén új rendszerben - három nap alatt, semleges helyszínen - lebonyolított MK zárómérkőzésén a két veretlen csapat a várakozásoknak megfelelően nagy csatát vívott. A nyitónegyedben a válogatott Raksányi Krisztina és az ausztrál Abby Bishop irányította pécsiek voltak jobbak, akik már 18-13-ra is vezettek. A folytatásban a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia kosarainak köszönhetően a címvédő és ötszörös MK-győztes Sopron egy 8-0-s rohammal fordított, és 35-34-es állásnál vonulhatott a nagyszünetre.

hirdetés

 

Térfélcsere után Fegyverneky hamarosan már 17 pontnál járt, ám Nagy-Bujdosó Nóra hármasával ismét a PEAC volt elöl. A nemrég honosított Ciglar Iva, illetve a pécsieknél sérülés után visszatért Fűrész Diána triplaváltását követően 53-48-as PEAC-vezetésről indult az utolsó szakasz. A fekete-fehérek hét pontra is megléptek (57-50), Igor Polenek vezetőedző időkérését követően azonban három pontra feljött az Euroligában nyolcaddöntőig jutott Sopron. Két perccel a vége előtt 62-59 volt a PEAC javára, majd a hajrában a szintén magyar állampolgársággal is rendelkező Krnjics Szara közeli találatával egy pontra olvadt a különbség. A hátralévő időben már csak sikeres pécsi büntetőket láthatott a közönség, így megszakadt a Sopron hároméves kupauralma, és 2010 után ismét Pécsre került a trófea.

 

A PEAC fennállása során először hódította el az 1951 óta megrendezett Magyar Kupát.

 

PEAC-Pécs - Uniqa Euroleasing Sopron 65-61 (23-20, 11-15, 19-13, 12-13)

legjobb dobók: Bishop 19, Raksányi 11, Jovanovic 10, illetve Fegyverneky 19, Krnjics 13, Ciglar 10

 

korábban a 3. helyért:

 

ZTE NKK - MTK-Budapest 72-66 (26-27, 16-19, 17-12, 13-8)

 

Az elmúlt tíz év győztesei:
2005: MiZo-Pécsi VSK, 2006: MiZo-Pécsi VSK, 2007: MKB-Euroleasing Sopron, 2008: MKB-Euroleasing Sopron, 2009: MiZo Pécs 2010, 2010: MiZo Pécs 2010, 2011: MKB-Euroleasing Sopron, 2012: Uniqa Euroleasing Sopron, 2013: Uniqa Euroleasing Sopron, 2014: PEAC-Pécs

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Kovács Anikó

 

peac-pecs-mk2014-gyoztes-1395610309.jpg

Kapcsolódó cikkek

tanc01-vera-tyumeny400-1481003158.jpg

Pécs, 2016. december 6. - A vasárnap megrendezett WDSF Standard Táncok Formációs Világbajnokságán a magyar színeket képviselő Szilver TSE az előkelő negyedik, míg az Adria-Szigo KTSE a hetedik helyen végzett.

Pécs, 2014. március 10. - Városi rangadóra került sor vasárnap a magyar kosárlabda bajnokság B-csoportjában. A PVSK-Kronosz Kiadó a PTE-PEAC-ot fogadta a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

10-1354369304.jpgBaranya bizony – Péccsel az élen – kerékpár nagyhatalomnak semmiképp sem nevezhető, ahogy arra a múlt heti Kritikus tömeg megmozdulás is felhívta a figyelmet. Komló azonban szerencsés helyzetben van...