Női kosárlabda EK: a címvédővel nyolcaddöntőzik a PEAC

2013. december 14., szombat 08:45

A PEAC-Pécs a címvédő orosz Dinamo Moszkvával, míg a DVTK a török Istanbul Universitesi csapatával találkozik a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjében.

A csütörtökön zárult csoportkör után - melyből magyar részről nem jutott tovább a PINKK Pécsi 424 - a hét kvartettből az első két helyezettek, illetve a két legjobb harmadik került be a legjobb 16 közé. Ott az európai szövetség (honlapjának tájékoztatása alapján) eddigi teljesítményük alapján rangsorolta az együtteseket, majd az első a 16-odikkal, a második a 15-ödikkel stb., került egy párba.

hirdetés

 

Az F csoport harmadikjaként továbblépett PEAC, illetve az E jelű négyesben második DVTK egyaránt hazai pályán kezdi meg a párharcot január 16-án, míg az idegenbeli visszavágókra egy héttel később kerül sor.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. december 20. - A pécsi önkormányzat nyolc évre szóló megállapodást kötött Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszóval, melynek értelmében minden segítséget megad a húszéves sportolónak.

Budapest, 2015. október 13. - A szervezők szerint nehéz, technikás versenynek ígérkezik az országos ralibajnokság idei záró futama, a hétvégén sorra kerülő 49. Mecsek-rali.

jakabos20130731-1375312028.jpgCseh László 200 méter vegyesen a harmadik, 200 méter pillangón Hosszú Katinka szintén harmadik, Jakabos Zsuzsanna (képünkön) pedig a hatodik idővel jutott döntőbe a barcelonai barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek szerdai napján.