Leitgéb-Gálik: „Ezen már csak nevetni tudunk…”

2013. július 16., kedd 20:39

a20130713-133528-1280-1374000233.jpg

Nem igazán lehet szavakat találni arra, ami a hosszú idő után újra együtt versenyző Leitgéb Judittal és Gálik Katával történt a hétvégén megrendezett 20. Veszprém Rallye-n. Izgalmakban nem szenvedtek hiányt, de inkább bosszankodtak, sem mint hogy élvezték volna a menetelést. A technika ugyanis közbeszólt…

Úgy alakultak a Kalti Motorsport színeit képviselő régi-új páros dolgai, hogy szombaton el sem tudtak rajtolni, a vasárnapi superrally-n pedig mindössze két és fél gyorsasági szakaszt bírt ki újdonsült társuk, a Skoda Favorit. Ezen a peches szérián már csak nevetni tudnak…

 

Leitgéb Judit (hívóképünkön jobbról): Nagyon eseménydús hétvégénk volt, minden napra jutott valami izgalom. A pályákat szerencsére hamar fel tudtuk írni, habár nem volt egyszerű feladat. Mivel keveset mentem ilyen terepen, nincs sok tapasztalatom a murvás pályafeldolgozásban, de azért igyekeztünk Katával összeadni a „murvás tudásunkat”, amivel sikerült használható itinert írnunk.

Szombaton a kezdeti adminisztrációs problémák elhárítása után jött csak az igazi probléma. Az 1. gyors felé tartva feltűnt, hogy valami nem stimmel a váltóval. Nem vezettem ezelőtt A-s autót, de sejtettem, hogy nem így kell működnie. Nem találtam a sebességeket, sőt volt, ami hiányzott is. Katával úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk meg azt, hogy a váltó teljesen tönkremenjen, így visszafordultunk a szervizbe, és éltünk a superrally adta lehetőséggel. A csapat fél óra alatt megoldotta a problémát, ami után kipróbáltam az autót, és akkor éreztem először, hogy mit tud nyújtani egy A-s versenygép. Nem is lehet összehasonlítani az előző autómmal, az Ignissel!

hirdetés

Vasárnap nagyon izgultam a rajt előtt, csak reméltem, hogy felnövünk a feladathoz és abszolválni tudjuk a 20. Veszprém Rallyet. Kicsit döcögősen indult az első pár kilométer, de szerencsére hamar ráéreztem a murvás szakaszokra és rájöttem, hogy a Favorit egy igazán jóindulatú autó. Sajnos az örömhöz társult némi gond is: nem volt megfelelő töltésünk, ez pedig percekbe került nekünk az első, kislődi gyorson. A következő szakaszon is jelentkezett ez a probléma, de ettől függetlenül nagyon élveztük a menetelést. A vígántpetendi gyorsasági rajtjába már igazán jó hangulatban érkeztünk meg, még az sem vette el a kedvünket hogy a fekete overáljaink már fehérek voltak a portól. Sajnos a jókedv most sem tartott sokáig, egy visszafordító után lefogazott a váltónk második fokozata és fel kellett adunk a versenyt.

Mindennek ellenére nem szomorodtunk el, mert amíg mentünk, tényleg nagyon élveztük a futamot. Ez a hétvége annyira peches volt, hogy a végén már csak nevetni tudunk rajta. Várjuk a folytatást, reméljük akkor már célba is fogunk érni! Kata nagyon sokat tudott segíteni nekem, ugyanott folytattuk, ahol 3 évvel ezelőtt, az utolsó közös versenyünkön abbahagytuk. Ez úton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik segítettek minket a hétvégén! Nagyon jól esett a sok szurkolás és biztatás!

 

Gálik Kata (balról): Meglehetősen mozgalmasra sikerült a hétvége. Különféle adminisztrációs problémákkal kerültünk szembe rögtön az első napon, melyeket a versenyvezetőséggel közösen sikeresen megoldottunk. Szombaton műszaki hiba hátráltatott minket, így szinte el sem kezdődött számunkra a futam. A superrally szabályainak értelmében, vasárnap egy kis javítgatás után már rajthoz állhattunk.
Az első kilométerek után Judit szépen kezdett ráérezni a murva ízére és egy kis biztatás után már úgy éreztem, élvezte is a laza talajon való menetelést. A személyemben egy kiképző tisztet és egy hajcsárt sikerült maga mellé ültetnie, amit a belső felvételek meg is örökítettek. Az első gyorsasági alatt felmerülő elektromos problémát sikerült időben felismernünk és kijavítanunk, hogy tovább folytassuk a versenyt. Mindezt végül egy váltóhiba koronázta meg, amit sajnos a pályán már nem tudtunk orvosolni. Összességében nem vagyunk elkeseredve, bár jó lett volna több szakaszt teljesíteni. De ami a lényeg, hogy jó hangulatban telt a versenyhétvégénk és Judit is megbarátkozott egy kicsit a murvával.

 

a20130714-094312-1520-1374000461.jpg

 

Kár a peches versenyért! Pedig előtte még mennyire bizakodva nyilatkozott a két hölgy:

 

Leitgéb Judit: Nagyon régen volt alkalmam pilótaként rajthoz állni az Országos Rally Bajnokság keretein belül, így most különösképpen izgulok a futam előtt. Egy egészen új autóval, egy Skoda Favorittal neveztünk be a 20. Veszprém Rallyera, amit igazi kihívás lesz számomra végigterelgetni a murván. Ugyanakkor nagyon boldog is vagyok, hogy végre lehetőség adódott arra, hogy igazi, A-s versenyautóval róhassam a kilométereket egy bajnoki fordulón. Nem sokat mentem ezelőtt murván, így egy kicsit új lesz számomra a terep, bár bízom az „öreg rókák” tapasztalataiban, miszerint: ha egyszer az ember ráérez a murvára, akkor az sokkal toleránsabb lesz a hibákkal szemben és élvezet lesz rajta versenyezni.
Gálik Kata fog ismét helyet foglalni mellettem a jobb1-ben, aminek nagyon örülök, hiszen így a jó hangulat biztosítva lesz a hétvége folyamán a kocsiban és a szervizben is. Jó pár hónap eltelt azóta, hogy utoljára együtt versenyeztünk, de nem gondolom, hogy ez nagyon hátráltató tényező lenne, a legjobb tudásunk szerint igyekszünk majd teljesíteni a futamot. Mentálisan és fizikálisan is nagy erőpróba lesz a Veszprém Rally, de úgy érzem, mindketten maximálisan felkészültünk a megmérettetésre. A célunk mindössze annyi lenne, hogy átszakítsuk a célszalagot, jól érezzük magunkat a három nap alatt és minél több tapasztalatot gyűjtsünk a versenygéppel kapcsolatban. 

 

Gálik Kata: Rengeteg testmozgással készülök az idei Veszprém Rallye-ra, hiszen a futás remekül javítja a koncentrációt és segít, hogy szusszal is bírjam majd a nagy meleget. A navigátortáskámat már felszereltem a szükséges eszközökkel, és már minden gondolatom a futam körül forog. Régen versenyeztünk, főleg együtt Judittal, ezért a mentális felkészülés most a legfontosabb. Az autót még nem láttam, számomra a csapat is ismeretlen még, de így is tudom, hogy minden szükséges támogatást megkapunk tőlük. Elsődleges célom, hogy hozzásegítsem Juditot a murvás futam eredményes abszolválásához és ezzel a célszalag átszakításához.

Kapcsolódó cikkek

rio2016-m4sport400-1469894826.jpg

Budapest, 2016. július 31. - Már csak néhány napot kell arra várniuk a sportrajongóknak, hogy a foci-Eb után a sportvilág újabb rangos, ha nem a legrangosabb eseményét szurkolhassák végig a közmédia televízió és rádió csatornái előtt. Augusztus 5-én indul az Olimpia, melyről az M4 Sport, az M5, az M1 és a Kossuth rádió is közvetít, beszámol.

foci-vb-2014-1402439281.jpgJúnius 12-én kezdetét veszi a 2014-es Labdarúgó Világbajnokság, így újra focilázban éghet a világ. A házigazda szerepét ez alkalommal Brazília tölti be. A torna nyitómérkőzését São Paulóban, a döntőt Rio de Janeiróban, a Maracanã Stadionban játsszák.

Pécs is készül...

Pécs, 2013. október 29. - Jövő nyáron a West Ham United labdarúgócsapata Pécsre érkezhet egy jótékonysági mérkőzés keretében.