Klausz-Kecskeméti: győzelem Veszprémben

2015. július 15., szerda 07:05

klausz-kecskemeti-22veszprem400-1436906504.jpgVeszprém, 2015. július 15. - Hibamentesen teljesítette a 22. Veszprém Rallye-t Klausz Kristóf és pécsi segítője, Kecskeméti Balázs. A Renault Clio R3-mal versenyző páros technikai gondok nélkül, folyamatosan gyorsulva abszolválta a kijelölt távot az ORB mezőnyében, ami a leintéskor az 5-ös kategóriában és a kétkerék-meghajtásúak között is győzelmet jelentett.

Klausz Kristóf: A veszprémi versenyhétvége előtt végre tudtunk egy kicsit tesztelni, aminek köszönhetően jobban rá tudtunk hangolódni a futamra, és megtaláltuk a Renault megfelelő beállításait is erre a terepre. Úgy éreztük akkor, hogy ez sikerült, s később, az éles küzdelmek során ez be is igazolódott.

 

Szombaton a Márkó-Jutaspuszta közötti szakasszal kezdtünk, amit kétszer kellett teljesítenünk. Nagyon tetszett ez a gyors, rendkívül technikás volt, ami feküdt is nekünk, és így rögtön egy kategória első hellyel zártuk a nyitónapot. Vasárnap is folytatódott a sikerszériánk, tudtuk tartani a pozíciónkat, folyamatosan gyorsultunk és szinte hiba nélkül autóztunk. A 8 gyorsaságiból hetet meg tudtunk nyerni - csak az első kislődi szakaszon nem mi voltunk a leggyorsabbak. Különösen örülök annak, hogy az újonnan kiírt, hegyesdi gyorsot jól fel tudtuk dolgozni, hasznosíthattuk az Észtországban szerzett tapasztalatainkat, és azokon a részeken az összkerekes autókhoz is közelebb tudtunk férkőzni.

hirdetés

 

A technika gond nélkül szolgált bennünket egész hétvégén, ezért pedig szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, hogy ismét ilyen jól felkészítették a Renault-t. Balázsnak pedig hálás vagyok, hogy egy újabb kategóriagyőzelemhez segített hozzá a kiváló navigálásával.

 

Abszolút elégedett vagyok tehát az eredményünkkel, Veszprém ráadásul hazai pályának is számít nekem, hiszen pápai vagyok, ez pedig még inkább emeli a sikerünk jelentőségét.

 

klausz-kecskemeti-22veszprem600-1436906303.JPG

 

Kecskeméti Balázs: Klappolt minden ezen a hétvégén! Nagyon sajnáljuk, hogy Dr. Varga Attiláék már az első gyorsaságin kiestek, hiszen így korán elvesztettük a legnagyobb ellenfelünket. Mi azért így is komolyan vettük a versenyt, és a maximum kiautózására törekedtünk minden szakaszon. Ennek meg is lett az eredménye: 8-ból hetet nyertünk meg az 5-ös kategória értékelésében. Rengeteg dicséretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy nem csak gyorsan, de látványosan is autóztunk. A 22. Veszprém Rallye végén pedig nem csak a kategóriagyőzelemnek, de a kétkerekesek közötti első helyezésnek is örülhettünk.

 

Legközelebb a Rábaringen és a Baranya Kupán állunk majd rajthoz, hogy minél többet tesztelhessünk a Renault-val, és az új Peugeot-nkkal. A menetrendünkben ezután a Kassa, a Weiz valamint a cseh EB futam, a Barum Rally szerepel augusztusi programként.


Forrás: Horváth Judit / Klaus Motorsport, fotó: Kacsándi Norbert

Kapcsolódó cikkek

Október 29-én, a Psoriasis világnapján a Hullámfürdőben is megrendezik az Úszók Éjszakáját, amely a hazánkban kétszázezer ember életét megkeserítő pikkelysömörre hívja fel a figyelmet.

klausz-csanyi-veszprem400-1480153821.jpg

Pápa-Pécs, 2016. november 26. - Klausz Kristóf számára méltó befejezése volt a november 18-19-ei Waldviertel Rally a 2016-os szezonnak. Nem is az eredmény, inkább a sok tanulság, új tapasztalat miatt. Persze panaszkodásra így sem lehet oka a pápai ralisnak, hiszen segítőjével, a pécsi Csányi Botonddal az RC4 kategória 3. helyét szerezték meg, a 2WD értékelésében pedig az 5. pozícióban zártak.

Gera Zoltán közel 11 hónap után tért vissza csapatába, a West Bromwich Albionba. A Newcastle United elleni idegenbeli meccs utolsó perceire állt be. Azonban a Steve Clarke menedzser által ’nagy tíz percként’ említett beugrás sem segíthetett a WBA-n, 2-1-re kikaptak a Premier League 13. fordulójában játszott találkozón.