Klausz-Kecskeméti: a Mecsekre marad a döntés

2015. augusztus 23., vasárnap 13:05

klausz-kassa400-1440325658.jpgBudapest, 2015. augusztus 23. - Hasonlóan alakult Klausz Kristóf és pécsi navigátora, Kecskeméti Balázs számára az augusztus 14-16-i, kassai versenyhétvége, mint amiben a Weiz Rallyn volt részük. Úgy néz ki, a Renault Clio R3-mal nagyon nehezen jön ki a lépés, hiszen Ausztria után Szlovákiában sem tudtak átgurulni a célvonalon.

A párosnak már a verseny elején technikai problémái adódtak az autóval: előbb a kuplung, majd az önindító és a váltó makacsolta meg magát.

 

„Rögtön az első gyors után szétment a kuplungunk, és önindítóval kellett elrajtolnunk, aminek következtében pár másodperces hátrányt szenvedtünk – mesélte a fiatal pilóta, Klausz Kristóf. – A szervizeseink nagyszerű munkával, 25 perc alatt ki tudták cserélni a meghibásodott alkatrészt. Később is akadt mással problémánk, de a csapat mindig megtalálta rájuk a megoldást, így sikeresen teljesítettük az első napot.”

hirdetés

 

Vasárnap újult erővel álltak Kristófék a rajtba, s abban bíztak, hogy a technika ördöge már az összes tréfáját eljátszotta velük szombaton. Gond nélkül teljesítették a gyorsokat és több pályán is szakaszgyőzelmeket szereztek. A magyar értékelésben így nagy előnnyel vezették a 2WD kategóriát, több mint 1 perccel verték az őket követő párost. Elég lett volna a győzelemhez – és a bajnokavatáshoz –, ha csak kényelmesen begurulnak a célba, ám akkor újabb hiba lépett fel a Renault-nál. Az utolsó előtti szakasz 10. kilométerénél a benzinpumpa felmondta a szolgálatot, a Klausz-Kecskeméti duó pedig a futam feladására kényszerült.

 

„Csalódott vagyok, hiszen egy küzdelmes versenyhétvége van a hátunk mögött, amit jó lett volna sikerrel befejezni – tette hozzá a navigátor, Kecskeméti Balázs. – Sajnos a bajnokavatás is elmaradt így, de nagy aggodalomra nincs okunk, hiszen még mindig vezetjük a bajnoki pontvadászatot. Nyilván nyugodtabban álltunk volna a Mecsek Rally rajtjába, ha most Kassán pontot tudunk tenni a bajnokság végére, de így legalább tényleg az elsőtől az utolsó percig küzdeni fogunk a kétkerekesek között bajnoki elsőségért.”

 

Habár Kristófot sem érintette jól az újabb kiesés, ő pozitívan tekint a jövőbe: „Jó lett volna már most ünnepelni, de úgy néz ki, elkiabáltuk a dolgokat. A Mecsek Rallyra kell innentől fogva koncentrálnunk, ahol a fő cél az lesz, hogy célba érjünk, s azzal koronázzuk meg az egész éves munkánkat.”

 

Az októberi Mecsek Rallyig azonban van még másfél hónap, de addig is újult erővel vág neki a Klaus Motorsport párosa a Barum Rallynak. Az augusztus 28-30-ai, EB fordulón már tét nélkül fognak autózni Kristófék, hiszen a bajnoki cím sorsa már év közben eldőlt. A terveik csak arra koncentrálódnak, hogy méltóképpen mutatkozzanak be az új Peugeot 208 R2-vel, és a lehető legjobb eredményt érjék el vele – hasonlóan a tavalyi évhez.

 

Forrás: Horváth Judit / Klaus Motorsport, fotó: Kacsándi Norbert

 

klausz-kecskemeti-kassa600-1440325835.jpg

Kapcsolódó cikkek

Labdasportok élvonalbeli pécsi csapatainak szombati eredményeiről számolunk be röviden.

Harkány, 2014. november 22. - Harkányfürdőben játszik szimultánt a hazai és nemzetközi sakkvilág egyik legkiemelkedőbb játékosa, Faragó Iván nemzetközi nagymester, magyar sakkbajnok, sakkolimpiai és sakkcsapat-világbajnoki ezüstérmes játékos.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán vállalt feladatot Rátgéber László. A mesteredző szakmai vezetésével kosárlabda-sportedző képzés indul - írja a mixonline.hu portál.