Kétszázötven induló az egyetemi birkózó vb-n

2014. július 6., vasárnap 07:00

Budapest-Pécs, 2014. június 30. - A nevezések alapján 27 ország 250 versenyzője vesz részt jövő héten a pécsi egyetemi birkózó-világbajnokságon, amelynek legnagyobb magyar sztárja a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás lesz.

Az idei kontinensviadalon is győztes, olimpiai ezüstérmes ceglédi sportoló az Eb-hez hasonlóan ezúttal is 71 kilogrammban indul, s egyértelmű esélyesnek számít, igaz, a mezőnyben ott lesz az azeri Raszul Csunajev is, akivel Lőrincz az áprilisi vantaai Európa-bajnokságon a döntőt vívta.

hirdetés

 

A szervezők tájékoztatása szerint a magyar csapatban Lőrinczen kívül több más felnőtt válogatott is indul az egyetemi vb-n. A tavaly Eb- és vb-bronzérmes Barka Emese egyértelműen az 58 kilogramm egyik esélyese, míg szabadfogásban az idei Eb-n ötödik Gulyás Zsombortól (70 kg), kötöttfogásban pedig a Vantaaban szintén ötödik Szabó Lászlótól (75 kg), a junior vb- és Eb-győztes Németh Ivántól (98 kg), illetve a junior világbajnok, idén szintén Eb-ötödik Lám Bálinttól (130 kg) lehet sokat várni.

 

A nevezések alapján színvonalas világbajnokságra van kilátás, mivel a többi között Bulgária, Ukrajna, az Egyesült Államok, Lengyelország, Japán és Törökország is a lehető legerősebb csapatával érkezik Pécsre.

 

A világbajnokság jövő keddtől szombatig tart a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

magyarorszag-egyiptom-kezilabda400-1419578546.jpgPécs, 2014. december 26. - Portálunk szurkoló fotóssal képviseltette magát a magyar és az egyiptomi férfi kézilabda-válogatott december 23-i barátságos mérkőzésén. Az általa készített képekkel elevenítjük fel a telt házas Lauberben magyar szempontból 31-28-ra végződött összecsapás néhány mozzanatát.

Sérülése és a műtétje óta először játszhat hivatalos mérkőzésen az egykori pécsi focista, az évek óta Angliában profiskodó Gera Zoltán. Régi-új klubja, a West Bromwich Albion egyelőre az U21-es csapatában veti be a középpályást. Ma este az Arsenal lesz az ellenfelük - tette közzé a játékos az Interneten.

Labdasportok élvonalbeli pécsi csapatainak hétvégi eredményeiről számolunk be röviden.