Jakabos ötödik, Hosszú bronzérmes kétszáz pillangón

2013. augusztus 2., péntek 10:07

jakabos20130801-1375431802.jpgMind Jakabos Zsuzsanna, mind Hosszú Katinka elégedetten nyilatkozott eredményéről, amelyet 200 méter pillangón csütörtökön, a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján ért el.

Hosszú nagyon erősen kezdett, az elejétől megpróbálta tartani a lépést a kínai Liu Ci-kövel és a spanyol Mireia Belmonte Garcíával. Végig szorosan mögöttük haladt, egészen a hajráig bírta a tempót, az utolsó métereken azonban legnagyobb riválisai kicsit elléptek tőle, de pozícióját meg tudta őrizni.
   

hirdetés

"Nagyon örülök a dobogónak, mindent kiadtam magamból. Próbáltam százig könnyedén, de gyorsan úszni, s a végét megnyomni. - nyilatkozott Hosszú Katinka. - Az utolsó pár méteren már azt hittem, sosem érem el a falat, úgy éreztem, mintha állnék. Ez küzdés volt a javából, három éve nem úsztam 2:07 percen belül."
   

Jakabos (képünkön) a mezőny második felében tempózott, a fordulóknál hetedik, majd kétszer hatodik volt, az utolsó hosszon pedig még egy helyet előrelépett. "Örülök ennek az ötödik helynek, ez életem legjobbja. - mondta. - A többiek olyan időket mentek, amilyeneket én biztosan nem tudtam volna, úgyhogy nem lehetek csalódott, amiért nem végeztem még előrébb."
   

A rendkívül szoros versenyben kínai győzelem született.   
   

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
    nők:
    200 m pillangó, világbajnok:
    ----------------------------
   Liu Ci-kö (Kína) 2:04.59 perc
2. Mireia Belmonte García (Spanyolország) 2:04.78
3. HOSSZÚ KATINKA 2:05.59
...5. JAKABOS ZSUZSANNA 2:06.58

Kapcsolódó cikkek

Labdasportok élvonalbeli pécsi csapatainak hétvégi eredményeiről és egy hét közbeni mérkőzésről számolunk be röviden.

Pécs, 2015. január 29. - A PVSK férfi kosárcsapatának kiemelt támogatója jóvoltából egy belépővel ketten léphetnek be a Körmend elleni rangadóra, és nyereményjáték is vár a szurkolókra! A meccs kezdési időpontja január 31., szombat 18:30, helyszíne: Lauber Dezső Sportcsarnok.

fuzy-akos-emlektablaja400-1410114501.jpgPécs, 2014. szeptember 8. - Tegnap, halála első évfordulóján a család, a barátok, sporttársak és a város képviselői jelenlétében emléktáblát avattak a tragikusan fiatalon elhunyt kosárlabdaedző, Fűzy Ákos emlékére a Lauber Dezső Sportcsarnokban.