Határtalan sport és kultúra a hétvégén

2013. november 21., csütörtök 06:00

kezilabda-csallokozaranyos-felvidek-ma-1385007561.jpgNovember 22-től 24-ig, péntektől vasárnapig Pécsen rendezik meg a 9. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot. A Kárpát-medence határainkon túli, illetve Észak-Amerika magyarlakta területeiről összesen 250 fiatal és kísérőjük érkezik a vetélkedőre.

A PSN Zrt. által szervezett, az érkező és fogadó régiók kulturális értékeit is felvonultató nagyszabású találkozón asztaliteniszben, birkózásban, kézilabdában, sakkban és egy szellemi vetélkedőn mérik össze tudásukat a résztvevők.

 

Pécs sportmúltjától nem idegen az olimpia, azaz a sportos eszme és a szellemi vetélkedés párhuzama, hiszen hazánk talán valaha élt legnagyobb sport-polihisztora, Lauber Dezső a város szülöttjeként szerzett stadiontervével ezüstérmet az 1924-es párizsi olimpia szellemi vetélkedőjében.

 

Ezért is fogadta örömmel a város és a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. az Aranycsapat Alapítvány felkérését, hogy - a PEAC asztalitenisz-szakosztálya, valamint a megyei sakk- és birkózó-szövetség közreműködésével - egy olyan, a Kárpát-medence határon túli (illetve az idén először kis csapatnyi kanadai) magyar fiataljainak szóló összejövetel házigazdája legyen, amelyen ügyességük mellett kulturális, történelmi ismereteikről is számot adhatnak, és amelyet ráadásul egy közös ökumenikus istentisztelet foglal erkölcsi keretbe.

hirdetés

 

Utóbbi éppúgy része ugyanis a Ferencváros egykori  kiváló válogatott futballistája, Kű Lajos által éppen tíz esztendeje életre hívott Kárpát-medencei összmagyar nemzeti diákbajnokság programjának, amelybe Burgenland, Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék mellett az idén először észak-amerikai fiatalok is bekapcsolódnak.

 

A program november 22-én, pénteken este egy, a város kulturális és sportéletéből is ízelítőt adó műsorral tarkított ünnepélyes megnyitóval indul, majd szombat-vasárnap az asztaliteniszezők a PTE Pollack-csarnokában, a birkózók és kézilabdázók a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a sakkozók pedig a volt TÁSI nemrég megújult Radnóti utcai sportlétesítményében mérik össze erejüket-tudásukat.

 

Szombat este a küldő régiók rövid kulturális bemutatkozása, illetve az idén a Szent István, Gárdonyi, Hunyadi, Aranycsapat, Zsolnay témaköröket körülölelő műveltségi-történelmi vetélkedő színesíti a programot, amely vasárnap délután ünnepélyes díjkiosztóval zárul.

 

Az ingyenesen látogatható program:

 

November 22. (péntek)

 

19.30 Hivatalos megnyitó, csapatok köszöntése (Lauber Dezső Sportcsarnok)
Pécs köszönti vendégeit (kulturális műsor, sportbemutató)

 

November 23. (szombat)

 

09.00 Ökomenikus istentisztelet (Dzsámi, Széchenyi tér)
11.00–17.00 Birkózás (Lauber Dezső Sportcsarnok)
11.00–15.00 Sakk. (A Baptista Szeretetszolgálat Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Sportiskolája Sportiskola, Radnóti u. - volt TÁSI).
14.00 Asztalitenisz  (Pollack-csarnok, Boszorkány u.)
19.30 Kulturális műsor; szellemi vetélkedők. Régiók kultúrájának bemutatkozása (Lauber Dezső Sportcsarnok)

 

November 24. (vasárnap)

 

08.00–14.00 Leány kézilabda-torna, döntők (Lauber Dezső Sportcsarnok)
15.00 Záróünnepség, eredményhirdetés (Lauber Dezső Sportcsarnok)

 

Forrás: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

Képünkön a felvidéki leány kézilabda-torna idei győztese, a Csallóközaranyos csapata - forrás: Felvidék Ma

Kapcsolódó cikkek

futsal363-1392461329.jpgOlaszország győzelmével zárult a futsal január 28-tól február 8-ig megrendezett, látványos összecsapásokkal tűzdelt kontinensviadala. A sportág iránt érdeklődők Pécsen a PVSK-nál és a PTE csapatában próbálhatják ki magukat.

Három labdasport - foci, kosár- és röplabda - élvonalbeli pécsi csapatainak hétvégi eredményeiről számolunk be röviden.

Pécs, 2014. augusztus 27. - Hargitai János baranyai kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt választotta a PMFC-Matias labdarúgóklub elnökének az egyesület tegnapi közgyűlése.