Gera visszatért a Fradiba

2014. július 10., csütörtök 08:00

Budapest, 2014. július 10. - Gera Zoltán tegnap aláírt a Ferencváros labdarúgócsapatához, így tíz év után visszatért korábbi egyesületéhez.

A klub honlapjának beszámolója szerint a 77-szeres magyar válogatott futballista már több napja Thomas Doll edzéseit látogatja, mostantól viszont már az együttes igazolt labdarúgójaként teszi ezt. Azt egyelőre nem tudni, hány évre írt alá.

hirdetés

 

Gera Zoltán június 6-án még úgy nyilatkozott, nem kapott ajánlatot a Ferencváros labdarúgócsapatától, és szerinte jelenleg nem aktuális, hogy visszatérjen Magyarországra.

 

A 35 éves támadó Pécsen kezdte pályafutását, majd 2000-ben került az Üllői útra, ahonnan 2004-ben távozott a West Bromwich Albionhoz, amellyel szerepelt az angol élvonalban és a másodosztályban is. Gera 2008-ban a Fulhamhez igazolt, amellyel legnagyobb nemzetközi sikerét érte el azzal, hogy játszott 2010-ben az Európa Liga döntőjében. Három éve visszatért a birminghami csapathoz, ahol több sérülés is hátráltatta az utóbbi években.

 

Gera a Ferencvárossal kétszeres bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes és egyszeres Szuperkupa-győztes. A WBA-val megnyerte az angol másodosztályt, míg a Fulhammel Európa Liga-döntős volt. A magyar válogatottban 77-szer szerepelt és 23-szor volt eredményes.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

osztalyfonoki-online-verseny-plakat-2014-0-1392657907.jpgBudapest, 2014. február 17. - A sport eszközeivel akarja megismertetni idén a fogyatékos emberek világát a Kézenfogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el kampánya, amelynek keretében különleges sportversenyek, sportesemények szervezésére buzdítja az általános és középiskolás diákokat azzal a céllal, hogy fogyatékos és egészséges fiatalok együtt mozogjanak.

Október 29-én, a Psoriasis világnapján a Hullámfürdőben is megrendezik az Úszók Éjszakáját, amely a hazánkban kétszázezer ember életét megkeserítő pikkelysömörre hívja fel a figyelmet.

A brit Sky Sports honlapjának értesülése szerint egyéves szerződést kínál Gera Zoltánnak klubja, a West Bromwich Albion.