A vb alatt újraéled a strandfoci

2014. május 18., vasárnap 08:00

strandfoci243-1400344224.jpgPécs, 2014. május 18. - A két évvel ezelőtti labdarúgó Eb után idén nyáron is amolyan pécsi focifellegvárrá alakulhat a brazíliai világbajnokság idejére Kertvárosban a Nevelési Központ sportpályáinak környéke.

Itt ugyanis a június 12-től július 13-ig tartó torna ideje alatt felállított óriáskivetítő előtt bárki barátai társaságban, akár egy sör mellett szurkolhat kedvenc csapatának. A sportosabb kedvűek pedig az ugyanott szervezendő strandfoci-bajnokság értékes nyereményeiért pályára is léphetnek.

 

A vb ideje alatt a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. - ha összejön 32 csapat, amennyivel Brazíliában folyik majd a verseny - a vb mintájára négy plusz egy fős, 2 x 12 perces strandfoci-bajnokságot szervez a Nevelési Központ udvarán e célra kialakított 40 x 20 méteres homokos pályán, amelyre még várják a csapatok jelentkezését (a csapatlétszám nincs maximálva, a cserelehetőség folyamatos, és amatőrökre, profikra egyaránt számítanak a szervezők, vagyis az igazolt futballisták sincsenek kirekesztve a játékból).

hirdetés

 

Emellett a vb apropóján a 32 csapat jelentkezési sorrendben kiválaszthatja hogy melyik vb-résztvevő ország nevét viseli, a csoportmérkőzéseket pedig a dél-amerikaival megegyező párosításban játsszák le, naponta 17.00, 17.30, 18.00, 18.30-as kezdéssel. (Ha kevesebb nevezés érkezik, a strandfocibajnokságot akkor is lebonyolítják, ekkor természetesen már nem a vb-vel párhuzamba állított sorsolással.)

 

A csapatok a 15 000 forint nevezési díj befizetését követően értékes ajándékokért csaphatnak össze: a győztes gárda teljes garnitúra szerelést, a 2. és 3. helyezett 35 ezer, illetve 25 ezer forintos Decathlon-ajándékutalványt és serlegeket nyerhet; 10-10 ezer forintos ajándékutalvány vár továbbá a legjobb mezőnyjátékosra, a legjobb kapusra, illetve a gólkirályra; emellett az összes résztvevő csapat között kisorsolnak 5 x 1 db hivatalos vb-labdát is. Az összecsapások után pedig a grund melletti sörsátorban együtt szurkolhatnak az esti vb-mérkőzések résztvevőinek.

 

Bővebb infó: Ábrahám Attila ([email protected] vagy 20/234-6440), a nevezési határidő: június 5.

 

Forrás: PSN Zrt.

Kapcsolódó cikkek

zala-open-tancverseny400-1480025506.jpg

Pécs, 2016. november 25. - Minden jelentkezés beérkezett, a táncformációk teljes fordulatszámon készülnek a pécsi szervezésű WDSF Standard Táncok Formációs Világbajnokságára.

rallye-1374272120.jpg

A Marco Racing Team csapata megrendezi a Rallye Sprint Bajnokság egyik kiemelkedő helyszínén, a Remeterét – Lapis – Árpádtető gyorsasági szakaszon a hagyományos Árpádtető Kupát.

wimbledon-logo7-sportmenu400-1435777650.jpg138 éve nyitotta meg kapuit és pályáit a nézők számára a világ legrangosabb tenisztornája, Wimbledon. Ez a szám már önmagában tekintélyt parancsoló, megannyi bajnok, legenda és kiváló sportember koptatta ki évről-évre a zöld füvet a londoni pályákon. Megannyi győztes és vesztes teniszező könnyei száradnak ezen a gyepen. Ezen a helyen körülvesz a történelem, ez a hely maga a történelem.