Több mint ötezer új hallgatóra számít a PTE

2015. július 26., vasárnap 07:00

Pécs, 2015. július 26. - A baranyai megyeszékhelyre várt külföldi hallgatókkal és a pótfelvételizőkkel együtt várhatóan több mint ötezer elsőéves kezdi meg tanulmányait ősszel a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte az intézmény oktatási igazgatója pénteken.

Lengvárszky Attila tájékoztatása szerint a csütörtökön nyilvánosságra hozott ponthatárok alapján 4574, az egy évvel ezelőttinél 268-cal kevesebb hallgatót vettek fel a PTE képzéseire. A nappali képzésre felvettek száma csökkent nagyobb arányban, 171 hallgatóval, levelező képzésre 97-tel kevesebben iratkozhatnak be.

 

Kitért arra, hogy az intézmény az általános felvételi eljárásban a jelentkezők számában kismértékű, félszázalékos növekedést ért el, ugyanakkor az első helyen jelentkezők száma mintegy hat százalékkal csökkent. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége ezzel együtt továbbra is töretlen, idén több mint százzal nőtt a finanszírozott helyekre jelentkezők száma - tette hozzá.

hirdetés

 

A közgazdaságtudományi kar a hagyományosan népszerű alapszakjai mellett az új turizmus-vendéglátás alapszak jó eredményével 12 százalékkal (57 hallgatóval), a műszaki és informatikai kar az új duális képzések népszerűségét is kiaknázva 14 százalékkal (66-tal), a művészeti kar pedig a hosszú idő óta sikeres képző- és zeneművész, valamint tanár szakjai mellett az új képzőművésztanár szak segítségével 27 százalékkal (41-gyel) növelte a felvettek számát.

 

A hallgatók számát tekintve a PTE legnépszerűbb szakjai továbbra is az osztatlan orvosi és jogászképzések, valamint a hagyományosan sok jelentkezőt vonzó alapképzések: az ápolás és betegellátás szak szakirányai, a pszichológia, a gazdálkodási és menedzsment, a gépészmérnök, a mérnökinformatikus, a biológia és a sportszervező szak.

 

A PTE által az általános felvételi eljárásban elért eredményeket nagymértékben javítani fogják a Stipendium Hungaricum programban várhatóan érkező külföldi diákok és a pótfelvételi eljárásban még bekerülő hallgatók. Lengvárszky Attila szerint ősszel várhatóan ismét több mint 5000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a PTE-n.

 

Az oktatási igazgató hozzátette, az intézménynél abban bíznak, hogy azok a felvételizők, akik nem voltak eredményesek, vagy azok, akik nem is felvételiztek, a pótfelvételi eljárásban választanak képzést. A pótfelvételizőknek augusztus 10-éig van lehetőségük beadni a jelentkezésüket, a felvételi vizsgák pedig augusztus 13. és 19. között lesznek.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. december 23. - Több mint húszmilliárd forintot fordíthatott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központja 2010-től napjainkig az egészségügyi ellátás fejlesztésére európai uniós pályázati forrásokból - közölte az egyetem az MTI-vel.

Pécs, 2015. április 9. - Többen jelentkeztek a Pécsi Tudományegyetemre (PTE) az idén, mint az előző években, 2013-hoz képest 800-zal nőtt azok száma, akik a továbbtanulásnál az intézmény mellett döntöttek.

katona-gitta-miss-bikini400-mti-illyes-tibor-1406326820.jpgPécs, 2014. július 26. - A ponthúzás óta hivatalosan is a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának hallgatója Katona Gitta, az idei Magyarország Szépe verseny második helyezettje, a magyar Miss Bikini. A 23 éves lány két nyelvet beszél és édesanyja nyomdokait követve választotta a pécsi egyetem andragógia szakát.