Száz jordán diák az egyetem előkészítő kurzusán

2014. október 28., kedd 06:00

Pécs, 2014. október 28. - Magyarországi felsőoktatási intézményekbe felvételiző mintegy száz jordán diáknak indított felkészítő kurzust a Pécsi Tudományegyetem (PTE).

Kolos Lilla, a PTE Általános Orvostudományi Kar Nemzetközi Oktatási Központ angol előkészítő programjának vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a Stipendium Hungaricum-ösztöndíjas fiatalok 600 órás kurzuson vesznek részt. Hozzátette: a diákok jövő év május végéig általános és akadémiai angol nyelvet tanulnak, szakmai előadásokat hallgathatnak és segítik őket a felvételire való felkészülésben.

hirdetés

 

A programvezető kitért arra, hogy a résztvevők többsége az orvosi kar angol nyelvű képzései iránt érdeklődik, egyben reményét fejezte ki, hogy közülük 2015 őszétől minél többen a PTE-n tanulnak tovább.

 

Bódis József, a PTE rektora a közelmúltban egy, a felsőoktatási intézmény és a pécsi önkormányzat együttműködésében a külföldi hallgatók adminisztrációs ügyeinek intézésére is szolgáló nemzetközi képzési és innovációs központ létrehozását célzó megállapodás aláírásakor azt mondta: az egyetem stratégiai célkitűzése a külföldi hallgatók létszámának növelése, az ehhez szükséges szolgáltatási rendszer folyamatos fejlesztése. Rámutatott, az egyetemnek ma mintegy 400-zal több külföldi hallgatója van, mint az előző tanévben, s minden esély megvan rá, hogy a számuk tovább növekedjen.

 

A PTE hétfői tájékoztatása szerint az egyetem mintegy 22 ezer hallgatója közül jelenleg 2283 külföldi. Ők 84 ország állampolgárai, döntő többségük az orvosi karon tanul.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

haha-1357211106.jpg

"Mi vagyunk azok, akikre mindvégig vártunk" - állítja a pécsi Hallgatói Hálózat kisfilmjében, amelyet pécsi tanárokkal, egyetemi oktatókkal, hallgatókkal és középiskolai diákokkal együtt készítettek. A filmben az érintettek azt fogalmazzák meg, mi a problémájuk a köz- és felsőoktatás tervezett reformaival, és helyette milyen valódi reformokat találnának szükségesnek ők maguk. Január 8-án a pécsi középiskolák és az egyetem második közös fórumával folytatják a tiltakozást.

A kormány magának mond ellent, amikor végül is azzal indokolja az államilag támogatott helyek teljes megszüntetését 16 szakon, hogy ezek piacképes képzések, és az itt végzetteknek nem lesz problémájuk a többmilliós tandíj visszafizetésével. A felsőoktatás reformjának egyik korábban meghatározott célja ezzel ellentétben pont az volt, hogy a "haszontalan" szakokról azokba tereljék a hallgatókat, amelyekre úgymond van piaci igény. A fizetős képzések ára 130000 Ft/félévnél kezdődik, határ a csillagos ég.

Budapest, 2016. február 16. - A Duális Képzési Tanács (DKT) januári döntését követően tovább bővülnek a 2016/2017-es tanévben indítható felsőfokú duális képzési lehetőségek.