PTE: csak kismértékű lesz a létszámcsökkentés

2013. november 11., hétfő 15:00

Pécs, 2013. november 11. - Kismértékű leépítésre készül a Pécsi Tudományegyetem (PTE), amelynek vezetése nem döntött tanszékek és más szervezeti egységek megszüntetéséről - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

Kecskés László, a PTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja közleményében az egyetemet és annak jogi karát érintő, a közelmúltban megjelent sajtóhírekre reagálva azt írta: a költséghatékonyság, valamint a magas színvonalú oktatás fenntartásáért tervezett intézkedéseknek része a létszámcsökkentés is, az ugyanakkor az egyetem hatezer dolgozójának kevesebb mint egy százalékát érinti.

hirdetés

 

Az egyetem a leépítést a jogszabályi előírások szerint, az érdekképviseletekkel és a közalkalmazotti tanáccsal folyamatosan egyeztetve kívánja végrehajtani - tette hozzá a jogászprofesszor.

 

Kecskés László hangsúlyozta, hogy a létszámcsökkentés a jogi karon összesen tizenegy, tanszékenként egy embert érinthet. A kar segítségével e munkatársak további foglalkoztatására más szervezeti egységekben, valamint új képzések indításával is lehetőség nyílhat.

 

"Az egyetem továbbra is biztosítja a jogi kar tanszékeinek működését azok hazai és nemzetközi elismertségének megfelelően" - emelte ki. Hozzáfűzte, így az informatikai és kommunikációs jogi tanszék, valamint az alkotmányjogi tanszék továbbra is betölti fontos szerepét a hazai felsőoktatásban.

 

A dékán kitért arra: a későbbiekben, szakmai egyeztetéseket követően összevonhatnak tanszékeket. Jelezte azt is, hogy az egyetem elképezései között szerepel a tantervi reform, továbbá a tanulmányi adminisztrációs folyamatok ésszerűsítése a hallgatók túlterheltségének csökkentéséért.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

pecsi-tudomanyegyetem-1372162380.jpg

Több mint hatvan alkalmazottat kényszerül elbocsátani még a nyáron a Pécsi Tudományegyetem (PTE), de a felmondólevél mellé az érintetteknek alternatív állásajánlat is jár - számol be róla a keddi Magyar Nemzet.

Pécs, 2015. július 10. - Megújult a Pécsi Tudományegyetem botanikus kertje. A mintegy 215 millió forintos fejlesztés a költséghatékony fenntartást, a veszélyeztetett növényfajok korábbinál magasabb szintű védelmét, valamint a nívós botanikai oktatást és kutatást is szolgálja.

Pécs, 2015. május 12. - Tízéves fennállását ünnepli a héten a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara. Ebből az alkalomból az érdeklődők „élő könyvekbe” olvashatnak bele, bepillanthatnak a múzeumandragógia trendjeibe és jó gyakorlataiba, de itt lesz az európai kultúrpolitika egyik meghatározó szereplője, a németországi Matthias Theodor Vogt professzor is.