Leépítés a PTE-n: novemberben kiderül az érintettek száma

2013. november 5., kedd 20:15

Novemberben derül ki, hány oktatót érint a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) tervezett csoportos létszámleépítés - írta közleményében az egyetem.

Az oktatási terület gazdálkodását nagymértékben meghatározza a hallgatói létszám alakulása. A 2013/2014-es tanév első félévére történő bejelentkezések egyértelműen azt mutatják, hogy vannak olyan karok a Pécsi Tudományegyetemen, ahol a felsőoktatásban bekövetkezett változások miatt bizonyos szakterületeken jelentősen csökkent a hallgatók száma. E karok esetében komoly bevételkieséssel kell számolni, miközben az oktatói kar, illetve adminisztratív kapacitás nagy hallgatói létszámra berendezkedett. Emiatt több kar a létszámcsökkentés mellett döntött, noha nem ez volt az elsődleges költségcsökkentő intézkedés, számos szervezeti átalakítás és racionalizáló lépés előzte ezt meg.

hirdetés

 

A vonatkozó törvények szerint eljárva a Pécsi Tudományegyetem várhatóan november közepén egyeztet a csoportos létszámleépítés témájában a Közalkalmazotti Tanáccsal. Amíg erre nem kerül sor, konkrét létszámmal, munkakörökkel kapcsolatban természetesen nem adhat tájékoztatást az egyetem.

 

A PTE felelősen és körültekintően dönt a munkavállalókat érintő ügyekben. A fennállásának 90. évfordulóját a közelmúltban ünneplő pécsi Állam és Jogtudományi Kar meghatározó szerepet tölt be a magyar jogászképzésben, a jogtudomány művelésében, így kizárólag olyan döntés születhet, amely nem veszélyezteti az oktatás minőségét, színvonalát.

 

Forrás: Edupress

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. február 15. - „Nem merült fel a nevem gyanúsítottként a Pécsi Tudományegyetemet érintő 2010-es vesztegetési üggyel kapcsolatos büntetőeljárásban” - jelentette ki az intézmény rektora tegnapi sajtótájékoztatóján. Bódis József egy hangfelvételre reagált, amelyet szavai szerint egy ismeretlen juttatott el a média képviselőihez.

Pécs, 2016. augusztus 16. - Elhunyt Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész - tudatta hétfőn a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE-MK) Facebook-oldalán.

diploma1-400-1392051571.jpgMég öt napig, azaz szombat éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A felvételizőknek addig kell véglegesíteniük a jelentkezésüket az e-felvételi rendszerében, a hitelesítésre azonban február 23-ig lesz módjuk - közölte az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. hétfőn.