Komoly Ural-vidéki érdeklődés a magyar felsőoktatás iránt

2013. október 21., hétfő 20:35

Moszkva, 2013. október 21. - Komoly az érdeklődés az urali régióban a magyar felsőoktatási képzés és az intézmények együttműködése iránt - tapasztalták a vasárnap befejeződött oroszországi bemutatkozáson részt vett egyetemek képviselői.

A Balassi Intézet Campus Hungary programja keretében kilenc magyar felsőoktatási intézmény képviseltette magát Jekatyerinburgban és Permben rendezett szakmai találkozón és oktatási vásáron. Az uniós támogatással megvalósuló program célja, hogy a keleti nyitás jegyében az orosz diákok körében is népszerűsítse a magyar felsőoktatást, valamint segítse az intézmények együttműködését.
   

Múlt pénteken a magyar küldöttség tagjai az Európai Uniós tagállamok és Oroszország felsőoktatási intézményeinek és oktatási szakembereinek tanácskozásán egyebek közt azt vitatták meg, hogyan tudnák biztosítani az orosz hallgatóknak a közös képzési programok keretében mindkét felsőoktatási intézmény diplomáját - mondta el az MTI-nek Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Központ helyszínen tartózkodó igazgatója.   
   

hirdetés

A magyarországi egyetemek képviselői mások mellett találkoztak Jevgenyij Dorozskinnal, a jekatyerinburgi műszaki tanárképző egyetem rektorával. Ezen az egyetemen látható a Pillantás Magyarországra címet viselő kiállítás, amelyet Molnári Sándor jekatyerinburgi magyar főkonzul és Baranyi András, valamint az egyetem rektora együtt nyitott meg.
   

A szombat a diákoké volt Jekatyerinburgban. Az oktatási vásáron több százan érdeklődtek a magyarországi lehetőségek iránt - mondta el az MTI-nek Nagyné Szabó Kinga, a Campus Hungary programigazgatója.
   

A roadshow-n részt vett kilenc magyar felsőoktatási intézmény képviselői között volt Végvári Valentyina, a Pécsi Tudományegyetem szláv filológiai tanszékének docense. A szakember az MTI-nek elmondta, hogy komoly tárgyalásokat folytattak többek között a jekatyerinburgi pedagógiai egyetemmel. Az Ural-hegység melletti nagyváros felsőoktatási intézménye érdeklődik a PTE idegen nyelvű mesterképzése és doktori képzése iránt. A jekatyerinburgi műszaki egyetemen működő finnugor központ vezetője pedig a héten Pécsre látogat, ahol a hungarológiai tanszék kínálta lehetőségek iránt érdeklődik.
   

Vasárnap egy másik orosz egyetemi városban, Permben folytatódott a roadshow. Végvári Valentyina arról tájékoztatott, hogy a permi állami pedagógiai egyetemről érdeklődtek nála, ugyanis a komi-orosz nyelvszakos tanulók orosz-hungarológia szakos képzésre látnak lehetőséget Pécsett.
   

Zilahy Tibor, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi mobilitási irodájának külügyi főelőadója ígéretesnek nevezte a mostani kapcsolatfelvételt. Tíznél több orosz felsőoktatási intézmény képviselőjével egyeztetett. A térség legnagyobb és legjelentősebb intézményével, az Urali Orosz Szövetségi Egyetemmel intézményközi együttműködés aláírásáról, közös diplomák, kutatások lehetőségeiről folytatják a tárgyalásokat. A többi között hallgatói, és oktatói cserét szeretnének megvalósítani.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

felvetelisorrend-1373049253.jpg

 

Jövő szerdáig, július 10-ig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a korábban megjelölt szakok sorrendjét a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezők, ugyanaddig nyújthatják be a még hiányzó dokumentumaikat - közölte az Oktatási Hivatal (OH) és az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. pénteken.

pte-emlekfutas3-400-1426320070.jpgPécs, 2015. március 14. - A PTE Sportiroda első ízben rendezte meg a PTE Emlékfutást március 11-én, szerdán. Közel 1500 hallgató teljesítette a „történelmi távot”, illetve több mint százezer forintot tudtak gyűjteni a szervezők a határon túli magyar iskolakezdő gyerekek számára.

Pécs, 2016. június 8. - Szorosabbra fűzi kapcsolatát a jövőben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Dunaújvárosi Egyetem (DUE). Az erről szóló megállapodást június 6-án délután írta alá a két intézmény rektora, Bódis József és András István.