Hagyományok megújítása - egy nem hagyományos konferencián

A program különlegességét garantálta a kreatív írás-szeminárium, a diák-kerekasztal, a Leitrim Fancy-koncert és a fiatal pécsi írók bemutatkozása is.

Az irodalmi hagyományok átíródásának kérdéskörében először a hagyomány megteremtődésének nehézségeivel szembesített minket az első beszélgetés három résztvevője, Böhm Gábor, Bene Adrián és Kisantal Tamás. A közelmúlt politikai traumáinak elbeszélhetetlensége, generációk hallgatása és generációk értetlen érintetlensége a Nádas-regény körüli vitában mutatkozott meg leginkább. A múlthoz való viszony a következő szekcióban is fontos szerepet kapott. A Határ(ok)on át négy vendége közül Vöő Gabriella és Pálfalvi Lajos kiválóan körvonalazta a miénktől eltérő kultúrák tradicionalizmusának alakulását. Az előadók különböző attitűdjét a moderátor, Gilbert Edit kiválóan hangolta össze, az előadásokból így élő beszélgetés generálódott, amit az utolsó előadó, Túri Katalin Brodszkijról tartott hagyományosabb hangvételű előadása keretezett.

A kreatív írás-szeminárium, a finn vendégoktató, Tuomo Lahdelma vezette gyakorlati program meglepően sok érdeklődőt vonzott. A magyar szakos hallgatókon kívül más kulturális területekről érkezett résztvevőkkel is találkozni lehetett (festőművészek). Ez rámutatott a kreatív írás fontosságára, a játék és a gyakorlat kívánalmára, amire a magyar szakosok ki lehetnek éhezve. Itt jegyzem meg, hogy a második nap hasonló eseményére már kisebb számú érdeklődő érkezett, Tuomo tanár úr azonban szerencsésebbnek tartotta a hat fős csapatot a gyorsabb haladás és a meghittebb hangulat szempontjából. Az érdeklődés fényében megerősítést nyert a gondolat, miszerint hasonló élményekkel a magyar szakon szövegek tonnáival találkozó diákok kiegészíthetnék és regenerálhatnák nyelvi kompetenciáikat. Ezzel kapcsolatban még annyit emelnék ki, milyen fontos problémák tárultak fel a képek (festmények) elbeszélhetősége kapcsán. Aki a vizualitás felől közelített, az szerette volna nyelvi képességeit fejleszteni, az pedig, aki a nyelv felől, szerette volna plasztikusabban ábrázolni mondanivalóját. Az üres papír félelme az író és a rajzoló számára egyaránt leküzdendő akadályként állt elő. Ez minden résztvevőnek fontos tapasztalat lehetett. Amint az is, ahogyan idegen hallgatóság előtt meghalljuk a hangunkat, megmutatkozunk az írásunk által. A délutáni szekció első eseménye is ezt tükrözte, ahol fiatal pécsi írók, költők olvasták fel műveiket (túlzottan szerényen). A közönség, a helyszín barátságos atmoszférája és a moderátor, Vilmos Eszter figyelmet fenntartó érdeklődése mind a négy fiatalembert diskurzusba vonta (bár érzésem szerint a verselők többször voltak megszólítva, talán a moderátorhoz való közelségük miatt).

hirdetés

A diákkerekasztal szekció nem megszokott a konferenciák menetében. A Pécs-decentrum Egyesület szervezte eseményeken azonban a közönség már megszokhatta - nem csak az interdiszciplináris kerekasztal-szerveződéseket, hanem a civil érdeklődők aktív bevonásának, a szigorúan vett tudományos élet résztvevőin túl például a gyermekek és művészek megszólaltatásának fontos gesztusát is. Itt is kiemelném a moderátor, Ferenczy Nikolett munkáját, aki nagyon jól ráhangolódott erre a korosztályra, meg tudta őket szólítani és az egész szekciónak megadta a rá jellemző hangulatát. A szituáció a kisdiákok számára bizonyára idegen volt, de a tanárnőjük jelenléte, az ismerősök szintén hozzájárultak a feszültség oldódásához. Utolsó körkérdése (mely művet vinnék, örökítenék tovább) mindenki számára elgondolkoztató volt, a diákok válaszaikban valamit megmutathattak magukból, abból a korszakból, amiben éppen benne vannak. Annak kérdése, hogy vajon mit kell továbbadni, továbbtanítani, mely műveket kanonizálnák és melyeket felejtenék el (Jókai pl.), átvezetett a következő szekcióba, ahol a pedagógusi oldal szólalhatott meg.

Tuomo Lahdelma a finn iskolarendszer és nyelvi kompetenciafejlesztés kapcsán, a hagyomány elsajátításában a kreatív írást, az élményszerű folyamatokat emelte ki, amelyet Kántor Piroska a Waldorf-módszerrel kapcsolatban is hangsúlyozott. Sok résztvevővel zajlott a szekció, néha elbillent az egyensúly, de Mekis János moderálása így is sikeres volt. Horváth Viktornak szerintem külön szekciót kellett volna indítani, sokak közül ő volt az egyik, aki a közönséghez többet beszélt, mint beszélgetőtársaihoz, ezáltal aktiválta, megszólította és bevonta a hallgatóságot.
A nap zárószekciójában egészségtudományi szempontból közelítettek a tradíció kérdésköréhez. A tradíció, a hagyományteremtődés folyamata alapjaiban itt sem különbözik a humánörökségbeli jelenségektől, ha csak a kanonizálódás témáját, a paradigmák átstrukturálódását tekintjük. A dogmák megkérdőjelezésének fontosságára hívta fel a figyelmet Hajnal Klára, az egészségtudatosság dogmaszerűségének lazítására Tigyi Henriett. Pauncz Adrienn pedig a természettudományos alapokra spirituális gondolatmenetet épített, fontos kérdésekre irányítva a figyelmet. Az egészségügy és természettudomány területéről érkezett előadók szervesen illeszkedtek a nap humán szekcióihoz, hiszen a téma mindenkit érint, aki részt vesz a fogyasztói társadalom szélmalomharcában, ami a jelenleg zajló változások szelétől hajtva intenzíven kikezdi korábbi hitrendszereinket. A hagyományos, mondhatni archaikus életmód csak kevesek számára megvalósítható, a divatokból azonban nem csak rossz származik. Az ökotrendek a divat által a társadalom olyan rétegeibe is eljutnak, ahol az egészségtudat épp csak ébredezőben van. Fontos kérdésként merült fel, hogy a mérgezettségtől tompult érzékeinkkel hogyan tudhatnánk értelmezni testünk jelzéseit. Hogyan szeretnénk feltölteni kimerült szervezetünket, ha már a talajban sincs más, csak méreg? Akik még a késői órákig bírták, azok a koncertre is maradtak. A nap záróeseményét a Budapestről érkezett különleges formáció klubkoncertje adta, remek levezetéseként az egész napos szellemi munkának.
A második nap első szekciójának témájában talán mindenki személyesen is érintett, ha az önismeret és az önelbeszélés kérdéseit tekintjük. Ebből a szekcióból kiemelném Petres Gabriella előadását, amely nagyon motiváló volt, az önelbeszélés gyakorlati programját mutatta be. Gyermekekkel végzett munkája lenyűgözött, olyan alternatívát képviselt, amely a kérdéskört a kreatív íráshoz hasonlóan az egyéni megtapasztalásba ágyazza. A kulturális tradíciók mellett ezen a napon az egyéni és a családi múlt hagyományainak megteremtődésére is esett a hangsúly.

A holokauszt-emlékezetről szóló diskurzus résztvevői nehéz feladat előtt álltak. Többek között fontos kérdés merült fel az irodalmi státusz ideológiai módosulásával kapcsolatosan. Miként viszonyulhatunk azon (lehet, hogy kiváló) művekhez, amelyeknek szerzői a náci eszmék felé fordultak. Vendégelőadók érkeztek Újvidékről, s a germanisztika szakértői is rendkívül fontos kérdéseket vetettek fel témájukkal. A Politika, trauma, közelmúlt szekció az előző nap nyitó kerekasztalától nemzetközi kereteit tekintve különbözött, elsősorban a német, olasz és délszláv történelem és művészet traumatizálódása került középpontba.

A résztvevők, érdeklődők a vallásokat csokorba szedő délutáni nyitószekcióban, ahogy a nap folyamán is, megtöltötték a termet. A különböző egyházak képviselői, vallásszociológusok, történészek kerekasztalára sokan voltak kíváncsiak. Hindu, muszlim és buddhista vallású civileket együtt látni felemelő érzés volt. Örvendetes volt, amikor a beszélgetésben a nők szerepe, a nők egyházakban betöltött szerepének kérdései felmerültek, sajnálatos, hogy rövid diskurzus után az urak visszatértek a "komolyabb" témákhoz. Rácz Géza a védikus hagyományokkal kapcsolatban a szerepekre vonatkoztatva kiemelte, hogy a női és férfi princípiumok, amennyiben a helyükön, a maguk energetikája szerint nyilvánulhatnak meg, a kérdés sem ekként merül fel. Grüll Tibor előadása kissé elkülönült a beszélgetésfolyamtól, azonban önmagában is izgalmas volt. Tágította ismereteinket Flavius személye és a zsidó tradíció alakulásának kérdéskörében.

A napot két népes szekció zárta, számtalan résztvevővel, melyek a szocio-kulturális kereteket a családi és egyéni modellekre szűkítették. A záróeseményekben kiemelkedett a női életutak, a nők kulturális helyzetének témája, a nemzedékek kérdése, az áthagyományozódás irodalmi és szociológiai problémái. Az igen színes témacsokrot a moderátorok élő beszélgetéssé fűzték össze, rendkívül informatív és izgalmas záróhangulatot adva a kétnapos rendezvénynek. A konferencia a hagyományok, örökségek, tradíció témájának diskurzusba helyezésével hozzájárult a kulturális hagyományozódás eleven történéséhez.