E-learning: folytatódik a legkötetlenebb képzés a FEEK-en

2015. április 12., vasárnap 08:40

Pécs, 2015. április 12. - A 2014-es siker után hamarosan újabb e-learning kurzusok indulnak a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán. A képzés fő ismerve mérhetetlen kötetlensége: internetkapcsolaton kívül semmi sem kell hozzá, minden érdeklődőt szívesen látnak.

A karon 2013-ban indult először online kurzus. A sikeres kísérlet után tavaly már több mint 300-an jelentkeztek és 70-en végeztek valamelyik kurzuson, tízszer annyian, mint előző évben.


Mint ismert, a PTE FEEK-en dolgozták ki az e-learning koncepcióját a Pécsi Tudományegyetem egészére még 2013-ban. Nemeskéri Zsolt, a kar dékánja szerint az e-learning legfontosabb üzenete talán az, hogy a segítségével gyakorlatilag bárki részt vehet egyetemi szintű oktatásban.

hirdetés

 

- Rendszeresen kapunk ezzel kapcsolatos kérdéseket, de le kell szögeznem: a PTE FEEK online kurzusainak elvégzéséhez nem kell hallgatói jogviszony - hangsúlyozta Fodorné Dr. Tóth Krisztina szervező. - Sőt, a képzés legjellemzőbb tulajdonsága, hogy semmiféle szűrő nincs. Ingyenes, csak egy internetes regisztráció szükséges hozzá, ami nem kötelezi semmire az érdeklődőt. Akinek tetszik a képzés, elvégezheti, de ha nem, akkor sem történik semmi, szívesen látjuk viszont a következő alkalommal.

 

A PTE FEEK e-learning kurzusai bárki számára hozzáférhetők életkortól vagy végzettségtől függetlenül, bárhol a világon. Teljesen ingyenesek, és mindenki a saját tempójában végezheti el őket. Aki pedig most vagy a jövőben a karon folytatja tanulmányait, nem csak oklevelet kap az online indított képzésekről, de elfogadtathatja őket itt is.

 

A karon ezúttal pályázatírás, valamint Google mesterfokon (információs műveltség és a Google) témakörben indulnak képzések április 16-án, illetve 30-án. A részletekről bővebb információ a kar honlapján található.

 

Forrás: S-Berry

Kapcsolódó cikkek

brain-stroke-1369925552.jpg

Forradalmasíthatja az agyérgörcs gyógyítását az az úgynevezett liquid-polimer folyadék, amelyet Hudák István, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Idegsebészeti Klinikájának professzora kísérletezett ki - közölte szerdán az egyetem. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a különleges folyadék az érbe fecskendezve és a vérrel érintkezve megszilárdul, megakadályozva a stroke egyik fajtáját, az agyi erekben keletkező vérzést.

rektorok1-400-1403131114.jpgBudapest, 2014. június 19. - Több felsőoktatási intézmény - köztük a Pécsi Tudományegyetem - hivatalba lépő vezetője vette át tegnap megbízását Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Dr. Bódis József régi-új pécsi rektort a PTE szenátusa dr. Mellár Tamás ellenében javasolta a posztra az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán.

kh-diakkupa400-1448506131.jpgBudapest, 2015. november 26. - Hetedik alkalommal rendezték meg a K&H diákkupát, a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenyét. A megmérettetés során a diákok egy bank irányítását vehetik a kezükbe, természetesen csak virtuálisan. Az idei versenyre összesen 235 csapat nevezett, 34 felsőoktatási intézményből. A döntőt a Pécsi Tudományegyetem Concordance csapata nyerte.