Csúcstechnológia a pécsi újszülöttellátásban

2013. június 1., szombat 16:10

koraszulottbekes-1370269018.jpg

 Világszínvonalú ellátást nyújthatnak az újszülöttek pécsi intenzív centrumában azoknak az orvosi berendezéseknek köszönhetően, amelyek beszerzéséről a Pécsi Tudományegyetem és a szállító cégek képviselői pénteken írtak alá szerződést a baranyai megyeszékhelyen. Az egyetem gyermek-, valamint szülészeti klinikája 133 új eszközzel, köztük inkubátorokkal, lélegeztetőgépekkel, infúziós pumpákkal, s egyebek mellett ultrahangkészülékekkel gazdagodik.

A pécsi egészségügy modernizálását célzó Janus Pannonius-program keretében megvalósuló és európai uniós támogatást élvező fejlesztésre ez év őszéig 467 millió forintot költenek.

 

Ertl Tibor, a projekt szakmai vezetője a szerződéskötésről a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a beruházás olyan adatrögzítést és terápiát tesz lehetővé, amely jelentősen növeli a koraszülöttek életben maradásának, a náluk fellépő szövődmények korai felismerésének és eredményes kezelésének esélyét.

hirdetés

 

Utalt rá: Magyarországon a csecsemőhalandóság 2011-ben 4,9, a Dél-Dunántúlon 4,5, Baranyában 4 ezrelék volt. Az országban évente mintegy 1200 gyermek születik másfél kilogrammnál kisebb súllyal, közülük mintegy százan kerülnek a PTE két telephelyen működő újszülött intenzív centrumába.

 

A csecsemők 80-90 százaléka életben marad, harmaduknál azonban szövődmények lépnek fel. Az a törekvésünk, hogy ezt a jó életminőség érdekében minimálisra csökkentsük - mondta.

 

Zeller Gyula, a PTE rektorhelyettese azt hangoztatta, hogy a mintegy félmilliárd forint értékű eszközbeszerzés nagy előrelépést jelent a pécsi újszülöttellátásban, és méltó infrastruktúrát biztosítanak az e területen dolgozó magasan képzett, felkészült egészségügyi dolgozóknak.

 

Decsi Tamás, a PTE klinikai központjának főigazgatója arról szólt az új, modern berendezéseknek köszönhetően a pécsi újszülött intenzív centrum semmiben sem különbözik majd Európa, vagy a világ hasonló, magas szinten működő centrumaitól.

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. augusztus 30. - A Pécsi Tudományegyetem az idei pótfelvételi eljárásban is eredményes volt. Mind a jelentkezők, mind a felvettek száma növekedett az előző évhez képest.

Pécs, 2015. június 21. - A Pécsi Tudományegyetem jogelőd intézményében végzett nő vezeti július 1-től a világ legintelligensebb embereit összefogó, világszerte mintegy 130 ezer tagot számláló nemzetközi Mensa szervezetet. Balanyi Bibiána megválasztása fantasztikus siker, ugyanis erős mezőnyben, a magyarországinál sokkal nagyobb taglétszámmal működő nemzeti egyesületek jelöltjeivel szemben diadalmaskodott.

Pécs, 2015. július 24. - Húsz országból mintegy hetven hallgató ismerkedhet a magyar nyelvvel és kultúrával a Pécsi Tudományegyetem hagyományos nyári kurzusán, amelyet vasárnap tizenhatodik alkalommal indítanak el.