Botanikus kert: nagy megújulás 2011 után újra

2015. július 10., péntek 07:00

Pécs, 2015. július 10. - Megújult a Pécsi Tudományegyetem botanikus kertje. A mintegy 215 millió forintos fejlesztés a költséghatékony fenntartást, a veszélyeztetett növényfajok korábbinál magasabb szintű védelmét, valamint a nívós botanikai oktatást és kutatást is szolgálja.

Siptár Miklós, a projekt menedzsere tegnap sajtótájékoztatón elmondta: a több mint egy évig tartó, teljes egészében európai uniós és állami támogatásból megvalósult beruházás amellett, hogy akadálymentes, látogatóbarát környezetet teremtett az érdeklődők számára, hozzájárul a fenntartható fejlődéshez is.

 

Babayné Boronkai Erzsébet, a kert vezetője közölte, a projektnek köszönhetően bővült a gyűjtemény, sor került a tematikus gyűjtemény, a japánkert tavának rekonstrukciójára, és teljessé vált az automata, víztakarékos öntözőrendszer. Hozzátette, hogy korszerű növényadatbázist hoztak létre, bővítették a kert digitális térképét, és egyebek mellett új növénynévtáblák kihelyezéséről is gondoskodtak.

hirdetés

 

A PTE 1952-ben létrehozott, 1989 óta védettséget élvező botanikus kertje 6,8 hektáron terül el, és tavaly mintegy 15 ezer látogatót fogadott. Gyűjteményében 9000 féle növény található, ebből szabadföldben 5000, üvegházakban 4000 féle kapott helyet. Az egyedek száma több mint 110 ezer, az előforduló védett vagy fokozottan védett fajok száma 350, a kertben megfigyelt 66 állatfajból 60 védett.

 

A botanikus kertben 2011-ben volt a mostanihoz hasonló nagyságrendű fejlesztés. Akkor mintegy 180 millió forintból építették újjá a növényházakat, felújították a pálma- és a kaktuszházat. Az akkori építkezéssel különböző klimatikus környezetet biztosítottak az üvegházi gyűjteményeknek és csökkentették e létesítmények energiaigényét is.

 

Forrás: MTI, bővebben: botanikuskert.pte.hu

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. november 12. - A mesterséges megtermékenyítések világszinten eddig 34-35 százalékos sikeressége az 50 százalékot is elérheti, amennyiben a gyakorlatban is alkalmazzák a Pécsi Tudományegyetemen kidolgozott új módszert.

szabadegyetem.jpgTöbb diákszervezet összefogásával került megrendezésre Február 11. és 12. közt a pécsi szabadegyetem.

ptedekanok2-1373621418.jpg

Július elsejétől Dr. Gábriel Róbert vezeti a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karát. Dr. Lakner Tamás a Művészeti Kar, míg Dr. Kecskés László az Állam - és Jogtudományi Kar élére került. Az új dékánokkal az Univ TV beszélgetett.