Átvette rektori megbízatását Bódis József

2014. június 19., csütörtök 07:00

rektorok1-400-1403131114.jpgBudapest, 2014. június 19. - Több felsőoktatási intézmény - köztük a Pécsi Tudományegyetem - hivatalba lépő vezetője vette át tegnap megbízását Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Dr. Bódis József régi-új pécsi rektort a PTE szenátusa dr. Mellár Tamás ellenében javasolta a posztra az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán.

Bódis József rektori pályázatában a PTE teljes szervezeti, gazdasági átvilágítását helyezte kilátásba, és fontos célként jelölte meg a kutatóegyetemi rang megtartása mellett a kiemelt egyetemi státus elnyerését, valamint azt is, hogy a pécsi tartósan a három legjobb hazai egyetem közé kerüljön. Az orvosprofesszor szükségesnek nevezte a karok saját bevételeinek növelését, a külföldi hallgatók számának a duplájára emelését, továbbá energiaracionalizálással az épületek fenntartási költségeinek csökkentését is.

hirdetés

 

A rektorok személyéről az emberi erőforrások minisztere döntött. Magasabb vezetői megbízatásuk július 1-jétől négy évre szól.

 

Képünkön (MTI-fotó: Soós Lajos) balról jobbra az új felsőoktatási vezetők megbízatásaik átadásán:

 

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Schőner Alfréd, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora, John Shattuck, a Közép-európai Egyetem rektora, Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, Szávai Ferenc Tibor, a Kaposvári Egyetem rektora.

 

Forrás: MTI

 

rektorok1-577-1403131157.jpg

Kapcsolódó cikkek

3836652-d3b026e11e5e691cd8e22416933fbc59-wm-1359984814.jpgA Hallgatói Hálózat aktivistái reggel a 25 emeletes ház falára lógatott molinóval folytatták a közoktatás és felsőoktatás helyzetéről szóló figyelemfelkeltő kampányukat.A felirat a február 11-i Szabadegyetemet és a szintén aznapra  szervezett Egyetemes összeomlás nevü demonstrációt hírdeti.

 

 

Pécs, 2016. november 8. - Sümegi Balázs orvosprofesszort Szentágothai-díjjal, Kemenesi Gábor víruskutató biológust pedig junior Szentágothai-díjjal tüntették ki hétfőn a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) a magyar tudomány ünnepe alkalmából megtartott eseményen.

Budapest, 2014. augusztus 17. - A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Zenélő Egyeteme (ZEN) is bemutatkozott augusztus 13-án, a Sziget Campus Hungary-sátrában. Beck Zoltán, a PTE ZEN szakmai igazgatója és a 30Y frontembere, Szénássy Alex, a képzés vendégelőadója, a Laboratory Group vezetője és a MOME tanára, valamint a Tablespoon zenekar tagjai adtak ízelőt a Zenélő Egyetemből.