A meseolvasást népszerűsíti a Pécsi Tudományegyetem

2013. szeptember 6., péntek 06:00

Kampányba kezdett a Pécsi Tudományegyetem a meseolvasás népszerűsítésére: a felsőoktatási intézmény a következő nyolc hónapban mesekönyvgyűjtő-akciót, felolvasásokat és táncesteket szervez, hogy megmutassa, milyen értékes a családban meséléssel, közösen eltöltött idő.

Szuhán-Glass Beáta, a kampány menedzsere csütörtökön, Pécsett tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a baranyai megyeszékhelyen mintegy félszáz helyszínen, köztük egyetemi épületekben, általános és középiskolákban, óvodákban könyvgyűjtő pontokat állítanak fel, ahol várják a lakosság mesekönyv-adományait. A kapott könyveket később a résztvevő intézmények között osztják szét.
   

Huszonkét gyűjtőpontnál felolvasásokat is tartanak. Olyan, az egyetemhez kötődő neves személyiségek mesélnek a gyerekeknek, mint Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója; mások mellett Stenczer Béla és Kamarás Iván színművészek; Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó; Sors Tamás paralimpiai bajnok úszó.
   

hirdetés

Bódis József, az egyetem rektora hangsúlyozta: a Meseszép elnevezésű kampány ötlete a PTE dolgozóitól származik. Az intézmény azért valósítja meg, mert a dél-dunántúli régió meghatározó szervezeteként felelőssége van abban, hogy sikerre vigyen a társadalom számára hasznos kezdeményezéseket.
   

Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy meggyőződése szerint a mesekönyvek és a mesék nem avultak el, világukat semmi sem tudja helyettesíteni. Hozzátette, hogy a mesék által teremtett világok sokat jelentenek a gyermekek számára, akiknek a meseolvasástól nyílik az értelmük, szellemük, bővül a fantáziájuk.
   

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a pécsi egyetem 5 ezer embert szeretne "megmozgatni" a Meseszép kampánnyal. A kezdeményezésről további részletek a www.tancegyutes.pte.hu internetes oldalon olvashatók.
   

Bánkyné Perjés Beatrix, a 2011-ben az egyetem tánctudással bíró hallgatóiból alakult PTE Táncegyüttes művészeti vezetője arról szólt, hogy az együttes szeptember 19-én és január 28-án egy sokféle zenei darabot és műfajt ötvöző táncesttel jelentkezik. A látványosnak ígérkező vidám és egyben elgondolkodtató produkció célja, hogy a gyerekek izgalmas kalandokat éljenek át, a felnőttek pedig felismerjék, mennyire fontos, hogy lehetőleg minél több időt töltsenek szeretetben gyermekeikkel.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

ponthuzopecs-1374796462.jpgA felvi.hu-n szerda este nyilvánosságra hozott idei felsőoktatási felvételi ponthatárok alapján a legmagasabb pontszám, 465 az - államilag finanszírozott - alkalmazott közgazdaságtan, a nemzetközi tanulmányok és a gazdaságelemzés szakhoz kellett. Képünk a Széchenyi téren megrendezett Pécsi Ponthúzó Partin készült - MTI Fotó: Sóki Tamás.

brain-stroke-1369925552.jpg

Forradalmasíthatja az agyérgörcs gyógyítását az az úgynevezett liquid-polimer folyadék, amelyet Hudák István, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Idegsebészeti Klinikájának professzora kísérletezett ki - közölte szerdán az egyetem. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a különleges folyadék az érbe fecskendezve és a vérrel érintkezve megszilárdul, megakadályozva a stroke egyik fajtáját, az agyi erekben keletkező vérzést.

Pécs, 2014. november 12. - A mesterséges megtermékenyítések világszinten eddig 34-35 százalékos sikeressége az 50 százalékot is elérheti, amennyiben a gyakorlatban is alkalmazzák a Pécsi Tudományegyetemen kidolgozott új módszert.